Úgy tűnik, hogy a régebbi Huawei és Honor mobilokat birtokló felhasználók is megérezhetik a közeljövőben az USA szankcióinak hatását.

A Huawei-t 2019 májusában tették fel az egyesült Államok Kereskedelmi Minisztériumának “fekete listájára”. Ez pedig arra kényszerítette az amerikai vállalatokat, hogy abba kell hagyniuk üzleti kapcsolatukat a Huawei-jel. Az USA kormánya a szigorításokat követően átmenetileg adott ki engedélyeket egyes cégeknek, hogy továbbra is fenntarthassák kapcsolatukat a kínai gyártóval, ilyet kapott a Google is, ami egy nagyon fontos szempont volt az Android rendszert illetően. Ez egyébként a régebbi készülékekre vonatkozott, az újak már a Google Szolgáltatásai nélkül érkeztek. Az egyetlen bökkenő ebben, hogy ez az engedély augusztus 13-án lejárt.

huawei-usa-cover

Mivel egy igen bonyolult helyzetről van szó így nem tudni pontosan, hogy mire is számítsunk, de a The Washington Post szerint az Egyesült Államok ideiglenes licencével csak azoknak a kormányoknak próbáltak meg kedvezni, melyek távközlési berendezéseit Huawei eszközökkel hozták létre. Így próbáltak egy kis időt adni nekik, hogy kicserélhessék ezeket. Viszont a licenc lejárta más problémát is felvet, ezek közül az egyik a Huawei és Honor telefonok biztonsági javításai. Egyesek szerint ezt is érintheti majd ez a dolog. Még ha a felhasználók többségének nem is okozna problémát, hogy nem kap biztonsági frissítést, lenne egy nagy hátulütője. Ez pedig a SafetyNet igazolás, frissítések hiányában ugyanis probléma lehet ezzel, ami azt jelenti, hogy banki és fizetési alkalmazások, sőt egyes játékok sem működnének tőle.